marcus aurelius
Hánynak-vetnek a külső események? Találj már rá időt, hogy valami jót tanulj, s szüntesd be az ide-oda kapkodást. De vigyázz, nehogy valami más tévelygésbe bonyolódj! Mert balgák azok, kik sürögve-forogva belefáradnak az életbe, s nincs határozott céljuk, ami felé minden törekvésüket és egész eszmevilágukat irányítanák. Amire az ember gyakran gondol, az meghatározza a gondolkodásmódját, mert a képzetek mintegy átitatják a lelket. Tehát itasd át lelkedet szüntelen ilyen gondolatokkal:
Ahol élni lehet, ott jól is lehet élni
*
Senkivel sem történik olyasmi, aminek az elviselésére nem termett.
*
A külső dolgok a lelket a legkevésbé sem érintik: nem férkőzhetnek hozzá, tehát át sem hangolhatják, izgalomba sem hozhatják. Áthangolni, izgalomba hozni csak a lélek tudja önmagát. A külső dolgokat pedig olyanokká formálja a maga számára, amilyen ítéletek alkotására méltatja önmagát. Gyakran elmélkedj róla, hogy a meglevő és keletkező dolgok milyen gyorsan sodródnak és tűnnek el. Az anyag szakadatlanul áramló folyó; a természet tevékenysége folytonos változásban nyilvánul meg, a végső ok ezer meg ezer fordulat szövevényében bujkál. Szinte semmi állandó nincs, s lábunknál tátong a múlt és jövő feneketlen, mindent fölfaló mélysége.
*
Ha a körülmények arra kényszerítenek, hogy lelked nyugalma felkavarodjék, gyorsan húzódj vissza önmagadba, s a szükséges mértéken túl ne jöjj ki sodrodból. Ha gyakran menekülsz a lelki harmóniához, előbb-utóbb teljesen megszerzed magadnak
*
Ne gondold, hogy ami neked nehezedre esik, az emberileg lehetetlen. Inkább úgy fogd fel, hogy ami emberileg lehetséges és megszokott, azt te is eléred
*
Csúnya dolog, ha az élet lelkedet már megtörte, tested pedig még fürge
*
Semmi munka sem természetellenes a kéznek és a lábnak, míg a kéz a kéz, a láb a láb dolgát végzi. Így az embernek mint embernek sem természetellenes a munka, míg az ember feladatát végzi. Ha pedig nem természetellenes, akkor nem is rossz számára.
*
Aki a jelent látja, az mindent látott, ami csak valaha volt, vagy valaha volt, vagy valaha lesz, mert minden egy eredetű és egy formájú.
*
Alkalmazkodj a sorsod által osztályrészedül adott körülményekhez, és az embereket, akiket társul kaptál, szeresd igazán őszinte szeretettel.
*
Végre is döntsd el, melyik csoporthoz csatlakozol. A mindenség ura téged mindig megfelelő módon tud felhasználni és beilleszkedni a közreműködő erők és személyek valamelyik csoportjába.
*
Módodban áll, hogy egyes dolgokról egyáltalán ne alkoss ítéletet, és így lelked nyugalmát megőrizheted. Mert a külső tárgyak önmagukban nem olyan természetűek, hogy ítéletünket kikényszeríthetnék.
*
Ne szégyelld, ha segítségre szorulsz. A te dolgod – mint a katonáé ostrom alkalmával – az, hogy kötelességedet teljesítsd. S vajon mit tennél, ha sérült lábbal egymagadban nem tudsz feljutni a bástyára, más segítségével azonban mégiscsak feljuthatsz?
*
Ne gyötörj magad a jövővel! Ha rákerül a sor, majd szemébe nézel ugyanazzal az értelemmel felfegyverzetten, amivel most irányítod az ügyeidet.
*
Fél valaki a változástól? Pedig létrejöhet-e valami változás nélkül, van-e a közös természet számára valami, ami kedvesebb és megszokottabb nála? Tudsz-e fürdeni, ha a tüzelőfa el nem változik, tudsz-e táplálkozni, ha az ételek el nem változnak, általában történhetik-e valami hasznos változás nélkül? Nem látod-e, hogy a magad elváltozása hasonló dolog, és ugyancsak szükségszerű velejárója a közös természet rendjének?
*
Nevetséges dolog saját hibáinkat nem kerülni – ami lehetséges -, a másokét meg kerülgetni – ami nem lehetséges. Ha megfeszülsz is, az emberek nem kevésbé csinálják azt, amit csinálnak
*
Minden lény valamire született: a ló is, a szőlő is. Mit csodálkozol? Hélios is azt mondja: valamilyen munkára születtem, akárcsak a többi istenek. Hát te mire születtél? Talán élvezetre? Vizsgáld csak meg, eltűr-e ilyen állítást a józan ész!
*
Rövid az élet annak is, aki dicsér, annak is, akit dicsérnek, annak is, aki mást emleget, annak is, akit emlegetnek. Ráadásul mindez csak ennek a kis földsávnak egy zugában történik, s még itt sincs mindenki egy nézeten, sőt még az egyes ember sem mindig következetes. S még az egész föld is csak kicsi pont!…
*
Az életet egyes cselekedetekre kell felépíteni, s érd be vele, ha minden egyes cselekedet a lehetőség szerint eléri a maga célját. Márpedig semmi meg nem akadályozhat téged abban, hogy ezt elérje. – Hát a külső akadály? – Azt, hogy igazságos, józan, megfontolt légy, semmi sem akadályozhatja meg. Előfordulhat, hogy valami más cselekedeted akadályba ütközik, de ha az akadályt egykedvűen fogadod, ha nyugodt lélekkel áttérsz arra, ami lehetséges, azonnal alkalmad nyílik más olyan tevékenységre, amely megfelel az előbb említett életépítésnek
*
Ne ijeszd magad azzal, hogy képzeletben az élet egészét átfogod! Ne sűrítsd egy gondolatba, hogy előreláthatólag milyen és mennyi baj vár rád, hanem minden egyes fölmerülő esetben tedd föl magadnak a kérdést: mi ebben a dologban a tűrhetetlen és elviselhetetlen? Bizony szégyellnéd bevallani! Azután idézd emlékezetedbe, hogy sem a jövő, sem a múlt nem nehezedik rád, hanem mindig csak a jelen. Ennek a súlya pedig kisebbedik, ha egymagában körülhatárolod, és ha értelmednek szemrehányást teszel, hogy még arra sem képes, hogy a jelent önmagában elviselje. Vajon ér-e annyit az a dolog, hogy rosszul érezze magát a lelkem miatta, hogy lealacsonyodjék, hogy megalázott, sóvárgó, magába süppedt, megzavarodott legyen? Találsz-e valamit, ami ezt megéri? Emberrel semmi nem eshetik meg, ami nem emberi dolog, ökörrel, ami ökörhöz, szőlővel, ami szőlőhöz, kővel, ami kőhöz nem illenék. Ha tehát mindent csak olyasmi ér, ami megszokott és természetes, mit zúgolódol? Hiszen a közös természet nem hozott rád semmi elviselhetetlent! Ha valami külső jelenség bánt, voltaképpen nem maga a jelenség nyugtalanít, hanem a róla alkotott ítéleted. Márpedig csak tőled függ, hogy ezt megszüntesd. Ha viszont a rossz érzés oka a lelkedben rejlik, ki akadályozhatná meg, hogy felfogásodat helyesbítsd? Ugyanígy, ha az bánt, hogy nem teheted azt, amit helyesnek ítélsz, nem okosabb-e fokozott erővel tevékenykedni, mint bánkódni? – De valami nagyobb hatalom utamban áll! – Hát akkor se bánkódj, hiszen az eredménytelenség oka nem benned van! – De élnem sem érdemes, ha ennek végére nem járok! – Akkor hát távozz az életből nyugodtan, az utadba került akadályokkal szemben megbékélten, mint ahogyan távozik az is, aki dolgának végére járt. Ne beszélj be magadnak többet, mint amennyit közvetlen érzéki benyomásaid tudtodra adnak. Meghallod, hogy valaki rosszat mond rólad. Nos, ezt ugyan hallod, de nem látom, hogy emiatt sérelem ért volna. Látom, hogy gyermekem beteg. Ezt látom, de azt, hogy veszélyben forog, már nem látom. Állj meg tehát mindig az első benyomásoknál, ne tégy hozzájuk magadból semmit, s akkor semmi baj nem ér. Vagy nem bánom, tégy hozzájuk! De olyan emberhez méltó módon, aki fölkészült a világ összes esélyére.
*
Keserű az uborka? El vele! Tüskebozót állja utadat? Kerüld ki! Elég! Ne kérdezd: miért vannak ezek a világon? – mert a természet titkait értő ember csak kinevet, mint ahogyan az ács és a varga is kinevetne, ha kifogásolnád, hogy műhelyükben ott találod a feldolgozott anyagok forgácsát és hulladékát. Pedig nekik még van hová dobniuk az ilyesmit. A közös természetnek azonban nincs önmagán kívül eső helye! S éppen ez a csodálatos a művészetében, hogy önmagába zárva mindent, amit csak felölel – még ha az látszólag romlik, öregszik, feleslegessé válik is -, önmagává alakít át, s ismét más, új dolgokat formál belőle. Művéhez éppoly kevéssé van szüksége külső anyagra, mint olyan helyre, ahová a romlottabb részeket kivetheti. Neki elég a maga tere, a maga anyaga, a maga sajátos művészete.
*
Ne légy hanyag tetteidben; ne légy kapkodó beszédedben; ne légy csapongó képzeletedben; általában, lelked ne legyen sem zárkózott, sem kitáruló; ne zsúfold túl az életedet tennivalóval.
*
Annak az embernek dicséretére sóvárogsz, aki óránként háromszor elátkozza önmagát? Annak az embernek akarsz tetszeni, aki önmagának sem tetszik? Vagy talán tetszik önmagának az, aki szinte minden cselekedetét megbánja
*
Az én szabad elhatározásomnak embertársam szabad elhatározása éppolyan közömbös, mint a párája vagy a teste. Mert ha a legteljesebb mértékben egymásért születtünk is, azért mindegyikünk vezérlő értelmének megvan a maga külön hatalmi köre. Ha nem így volna, akkor embertársam gonoszsága nekem is kárt okozna. Márpedig az istenség nem akarhatta, hogy másnak módjában álljon engem szerencsétlenné tenni.
*
Aki a haláltól fél, az vagy az érzékelés megszűnésétől, vagy az érzéki benyomások változásától fél. De ha az érzékelés megszűnik, akkor rosszat sem érzel; ha pedig érzéki benyomásaid változnak, akkor más lény leszel ugyan, élni azonban tovább élsz.
*
Ha nem illik, ne tedd! Ha nem igaz, ne mondd! A kezdeményezés legyen mindig a tied!
*
Minden csak vélemény, a vélemény pedig tőled függ. Szüntesd meg, amikor jónak látod, és akárcsak azt az embert, aki a hegyfokot megkerülte, téged is vár a szélcsend, a teljes nyugalom, a biztos öböl.
*
Csak piszkold magad, piszkold magad, lelkem! Nem sokáig lesz már módod önmagad tiszteletére. Mindenkinek csak egy élete van. A tiéd már-már a végét járja, s mégsem tiszteled magad, hanem a saját boldogságodat a mások lelkében keresed.