cselekvés

Az életünket három síkon éljük. Érzelmi, gondolati és cselekedeti. Mindhárom egyformán fontos, csak nem igazán vagyunk rá tudatosak. A gondolkodás nélküli cselekvés és annak következményei meglehetősen ismertek. Az már kevesebb figyelmet kap, hogy a gondolkodás cselekvés nélkül meddő dolog. Arra pedig nagyon-nagyon kevesen figyelnek, hogy milyen érzelmekkel cselekednek. Az eredményt pedig főleg ez határozza meg. Ráadásul az sem mellékes, hogyan érezzük magunkat a cselekvés közben, de ez egy külön téma. Most a cselekvés fontosságáról szeretnék írni.

Sokan vagyunk telve vágyakkal és tervekkel. Nézünk különböző motiváló videókat, olvasunk ezoterikus könyveket. Álmodozunk, tervezgetünk. Igyekszünk megfejteni az élet működését. Elmélkedünk. Várunk. Feltételekhez kötjük magunkat. Majd ha ezt és ezt megértem, akkor majd ez és ez fog történni. Megérthetjük, de történni nem fog semmi. Az eredmények a „tudástól” nem jelennek meg. Környezetünket csak cselekvés által rendezhetjük át. Céljainkért tenni kell. Nincs ingyen ebéd. Az úton el kell indulni, menni, tenni kell. Egy lépést a cél felé mindig meg lehet tenni. Az egész folyamatot úgysem láthatjuk át. Nem is lenne jó. Figyelmünk folyamatosan arra irányulna, hogy mennyi van még hátra, mit kell még megtenni. Elveszne a pillanat varázsa, a meglepetés öröme. Az életünk, e világi dolgaink a cselekedetekre épülnek.

Persze nem találtam fel a spanyolviaszt, hiszen Marcus Aurelius már több, mint 2000 éve ezt írta: „Az életet egyes cselekedetekre kell felépíteni, s érd be vele, ha minden egyes cselekedet a lehetőség szerint eléri a maga célját.”

Szerinted van „ingyen ebéd”? Lehet bármit is elérni cselekvés nélkül?

További szösszenetek:unoka,siker,őszinte,félig teli pohár,tévúton jársz?,megbocsájtás,igen-nem,monitor,gondolod az életed

cimke: cselekvés, gondolkodás

hozzászólás

Hozzászólás írása.