anthony de mello
Amikor az emberek boldogok, akkor mindig jók; de ha jók, akkor csak ritkán boldogok.
*
„Valahányszor egy prostituált jön hozzám, semmi másról nem beszél, csak Istenről.
Azt mondja ”betege vagyok az életnek, melyet élek. Akarom az Istent.
De valahányszor egy pap jön hozzám, csak a sexről beszél, semmi másról.”
Így van ez, amikor elítélsz valamit, örökre hozzátapadsz.
*
*
Egy intézményben az értekezlet során valaki megjegyezte: „Az embert itt felveti az ételszag,” és a diétás nővér máris a plafonon volt. Azonosította magát az étellel. Így szólt benne egy hang: „Aki az ételt pocskondiázza, engem gyaláz; megtámadva érzem magam.”
De az „én”-t sohasem fenyegetik; csupán a „magam”-at
*
Egy másik illúzió, hogy mindaz vagy, azon címkék összességéből állsz, amelyeket az emberek aggattak reád, vagy amelyeket önmagadra aggattál. Pedig nem, de nem ám! Nem kell tehát ragaszkodnod hozzájuk.
Ha egy napon valaki azt mondja nekem, hogy egy géniusz vagyok, s én ezt komolyan veszem, nagy gondba kerülök.
Meg kell felelnem a magas mércének, és tartanom kell a magasságot.
Kérdezősködnöm kell minden előadás után: „Tetszett a dolog? Még mindig úgy találod, hogy géniusz vagyok?”
Na látod? Így tehát, amit tenned kell, az a címke összezúzása! Zúzd össze, és szabad vagy!
Ne azonosulj ama címkével! Azt valaki más hiszi.
*
Szóval miért aggódsz?
Képes vagy-e aggodalmaid révén akár egyetlen momentumot is hozzáadni az életedhez? Miért a törődés a holnap kapcsán? Van-e élet a halál után? Tovább élek-e a halál után? Miért e törődés a holnap kapcsán?
Lépj a mába!
Valaki azt mondta: „Az élet olyasmi, ami megtörténik velünk, míg mi buzgón ügyködünk más terveken.”
Ez szánalmas. Élj a jelen pillanatban!
*
Ne kérd a világot arra, hogy megváltozzék –először te változz!
Akkor nyersz majd a világra olyan rálátást, amely elég jó ahhoz, hogy képes légy megváltoztatni bármit, amiről úgy hiszed, hogy változtatni kellene.
A saját nézeteidből távolítsd el az akadályt!
*
A katolikusoknak az a szokásuk, hogy meggyónják bűneiket egy papnak, akitől feloldozást nyernek, mint Isten bocsánatának jelét.
Nem is ritkán az a veszély, hogy a bűnbánók ezt egyfajta garanciaként használják, bizonyítványként, hogy Isten nem fog rajtuk bosszút állni, s ezért jobban bíznak a pap feloldozásában, mint Isten irgalmában.
Ezért Perugio, az olasz festő, a következőt tette, mikor halálát érezte közeledni. Elhatározta, hogy nem fog gyónáshoz járulni, ha úgy érezné, hogy ezzel csak a bőrét akarja menteni. Az szentségtörés lenne, s csak megsértené Istent.
Felesége, aki semmit sem tudott férjének lelki beállítottságáról, egyszer megkérdezte tőle, hogy nem fél-e gyónás nélkül meghalni?
Perugio így válaszolt:
Fontold meg, kedvesem, a következőket. Az én mesterségem a festés, és ezt tökélyre is vittem.
Isten szakmája a megbocsátás, és ha jó benne, mint ahogy én jó vagyok az enyémben, akkor nincs mit félnem.
*
Nagymama: – Imádkozol minden este?
Unoka: Ó, persze!
Nagymama:- És reggelenként?
Unoka:- Nem. Nappal nem félek.
*
Egy férfi felszállt a buszra, s egy fiatal ember mellett kapott helyet, aki szemmel láthatóan hippi volt. Csak az egyik lábán volt cipő.
– Látom, elveszítetted az egyik cipődet, fiam.
– Nem, öregem- jött a válasz. –Találtam egyet.
Ha valami nyilvánvaló számodra, még nem jelenti azt, hogy igaz is.
*
Azt mondják, hogy amikor Mózes bedobta botját a Vörös-tengerbe, a várt csoda nem történt meg.
Csak amikor az első ember bevetette magát a vízbe, akkor húzódtak vissza a hullámok, és osztódott ketté a tenger, hogy száraz átjárót biztosítson a zsidóknak.
*
A pap az íróasztalánál ült az ablak közelében, és a gondviselésről szóló prédikációján dolgozott, amikor valami robbanásfélét hallott. Hamarosan embereket látott, akik páni félelemben össze-vissza rohangásztak, s megtudta azt is, hogy átszakadt egy gát, a folyó kiáradt, és a települést kiürítik. A pap látta, hogy alatta az utcán emelkedik a víz. Nem tudta egykönnyen legyőzni saját félelemérzését, de így szólt magához:
– Itt vagyok, éppen a gondviselésről szóló prédikációmon dolgozom. Lehetőséget kaptam arra, hogy gyakoroljam is, amit prédikálok.
Nem fogok a többiekkel menekülni. Itt fogok maradni, s bízom Isten gondviselésében, hogy megment. Ekkorra a víz már az ablakig ért.
Egy csónak jött arra, tele emberekkel. – Ugorjon be, tisztelendő úr!- kiáltották.
– Nem, nem, gyermekeim- mondta a pap magabiztosan. – Bízom Isten gondviselésében, majd Ő megment.
Mindamellett felmászott a tetőre, s amikor a víz már odáig emelkedett, egy másik emberekkel teli csónak jött arra, sürgetvén a papot, hogy szálljon be.
De ő ismét visszautasította őket.
Most már a harangtorony tetejére mászott. Amikor a víz már a térdét nyaldosta, egy tiszt jött a megmentésére motorcsónakkal.
– Köszönöm, tiszt uram – mondta a pap nyugodt mosollyal. – Látja, én bízom Istenben, Ő nem fog cserben hagyni.
Amikor a pap megfulladt, s a mennyországba került, az első dolga volt Istennél panaszkodni:
– Bíztam Benned! Miért nem tettél semmit sem a megmentésemért?
– Hát tudod – válaszolta Isten – ,én három csónakot is küldtem érted.
*
Egy tanítvány tevéjén lovagolva jött szúfi mesterének a sátrához.
Leszállt a tevéről, és egyenesen bement a sátorba, mélyen meghajolt, és azt mondta:
– Annyira bízom Istenben, hogy meg sem kötöttem odakint a tevémet. Meggyőződésem, hogy Isten védi az őt szeretők érdekeit.
– Menj, és kösd meg a tevédet, te szerencsétlen – válaszolta a Mester.
– Istent nem lehet azzal zavarni, hogy tegye meg neked, amit te magad is tökéletesen képes vagy elvégezni.
*
Egy ember eltévedt a sivatagban.
Később, amikor már barátainak mesélte el a megpróbáltatásait, azt is elmondta nekik, hogy teljes kétségbeesésében hogyan hívta térden állva segítségül Istent.
– És meghallgatta Isten az imádat? – kérdezték tőle.
– Dehogy. Nem tudta, mert megjelent egy kutató, és megmutatta nekem a helyes irányt.
*
Egy asszony azt álmodta, hogy a piacon betért egy teljesen új üzletbe, és legnagyobb meglepetésére Istent találta a pult mögött.
– Mit árulsz itt? – kérdezte.
– Mindent, amit a szíved kíván – válaszolta Isten.
Alig mervén hinni a saját fülének, az asszony elhatározta, hogy a lehető legjobb dolgot fogja kérni, amit emberi lény csak kívánhat.
– Lelki békét, szeretetet és boldogságot, bölcsességet és félelemtől való szabadságot akarok – mondta, majd kis idő múlva még hozzátette – nem csak magamnak, hanem minden embernek a földön.
Isten mosolygott.
– Kedvesem azt hiszem félreértettél – Mi nem gyümölcsöt árulunk itt. Csak magokat.
*
Volt egyszer egy aszkéta, aki cölibátusban élt, és élete küldetésének tartotta, hogy magában és másokban is a sex ellen küzdjön.
Amikor eljött az ideje, meghalt. A tanítványa ettől annyira összeomlott, hogy nemsokára ő is meghalt.
Amikor a tanítvány a túlvilágra ért, nem akart hinni a szemének. Ott találta szeretett mesterét a lehető leggyönyörűbb nővel az ölében. Meglepetéséből azonban felocsúdott, amikor arra gondolt, hogy mesterének földi önmegtartóztató életét biztosan ezzel jutalmazták.
Odament hát hozzá, és így szólt:
– Szeretett mesterem, most már biztosan tudom, hogy Isten igazságos, mert a mennyben megjutalmazott téged földi önsanyargatásaidért.
A mester bosszúsnak látszott.
– Te bolond – mondta.
– Ez nem a mennyország, és nem az én jutalmam. Ez a nő büntetése.
*
Egy kétségbeesett páciens a pszichiáterhez:
– Akárhová is megyek, magamat magammal kell vinnem. Ez elront mindent.
Az is ami elől el szeretnél futni, és az is, ami után sóvárogsz, benned van.
*
Egy világhírű hegedűművész mondta Beethoven hegedűversenyének nagysikerű előadása után:
– „Adva van egy pompás zenedarab, egy pompás hegedű és egy pompás vonó.
Nekem csak össze kellett hoznom őket, aztán félreállnom az útból.”
*
Autóbaleset történt egy kisvárosban.
Tömeg gyűlt az áldozat köré, ezért az újság riporter nem tudott elég közel kerülni, hogy láthassa.
Hirtelen támadt egy ötlete:
– Én vagyok az áldozat apja! – kiáltotta. – Kérem, engedjenek keresztül!
A tömeg utat nyitott neki, így aztán egészen a baleset színhelyéig mehetet, ahol észrevette, nagy megszégyenülésére, hogy az áldozat egy szamár volt.